Hoffer Péter
1974-ben született Kapuváron. 5 évesen fogta meg a rockzene és a dobolás, amikor is Hollandiában volt, ahol meg is kapta első dobszerelését, valamint a TV-ben látott Santana koncert is meghatározó volt. 1985 és 1989 között a soproni OSZK stúdióban tanulta meg Kovács Gyula módszerei alapján a jazz dobolás alapjait,
Pálmai Zoltán
1954-ben született, 14 évesen kezdett el dobolni, Kovács Gyula iskolájában. 1973-ban felvételizett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-tanszakára. ’76-ban végzett itt, zeneművészként és zenetanárként. E 3 év alatt Gonda János és Pleszkán Frigyes jazz zenekarában töltötte be a dobos szerepét.
Nagyfi Zoltán
1967 december 17-én született. A híres magyar jazzdobos, Nesztor Iván tanítványa volt 4 évig, majd ezután Donászy Tibor vette kezelésbe. Fiatalon, már 18 évesen a Beatrice dobosa volt, majd a Szekeres Project, és az Ossian ütőse volt. 1990-ben kilépett az Ossianból, majd bátyja társaságában megalapították az Oment, ahol mai napig is ő adja a ritmust.
Szakadáti Mátyás
1985 szeptember 7-én született, és már 5 éves korában elkezdett zenélni. Ekkor kezdett el zongorázni, majd 7 évesen fogott bele a dobolásba. ’94-ben került bele első zenekarába, a Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekarba, majd amikor 14 éves lett, két barátjával megcsinálták első saját zenekarukat: A jó, a rossz és a csúf. 6 évig volt tagja a csapatnak,
Szende Gábor
1960-ban született Pécsen. 6 éves korában kezdett zongorázni, 12 évesen pedig belekezdett a dobolásba is. 1982-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán. Rengeteg híres zenésszel játszott, többek között: Presser Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos Tóni, Dés László, stb.
Gyenizse András
Gyenizse András a Pokolgép és a P.Mobil egykori dobosa volt. Korán megszerette a dobolást, kb. 2 éves lehetett, amikor egy üvegajtón keresztül látta és hallotta, ahogy nagybátyja éppen egy felvételt készít. Ekkor kezdődött a dobolás iránti fogékonysága.
Hornyák Péter
1970 szeptember 20-án született. Nem igazán tudok róla sok infót, de megpróbáltam összeszedni róla ezt-azt. Édesapja is dobos volt, bár ő vendéglátó műfajban. Testvére szintén dobos, de ugyanúgy mint Peti, ő is a rock műfajban. Édesapja volt a tanára is, de még mindig szoktak tanácskozni a tapasztalatokról.
Korompay Zsolt
Korompay Zsolt 1968-ban született, 14 évesen kezdte el nyúzni a bőröket. Már a kezdetektől fogva játszott zenekarban (Kopor-Show), emellett Faragó „Kázmér” Antal tanította. Később tanult még Nesztor Ivánnál, Kiss Józsefnél és Szanyi Jánosnál is. Rengeteg híres nemzetközi dobos oktató előadásán is ott volt, mint például Terry Bozzio,
Ziskó Olivér
1977 május 1-én született Szombathelyen. Autodidakta módon kezdett el dobolni tanulni 15 évesen. Különböző underground formációkban zenélt, és többször felkérték session-zenészként is, majd Szombathelyen a zeneiskolában tanult 2 évig dobolni, ezután szintén 2 évig Budapesten tanult a jazz konzervatóriumon Nesztor Ivánnál.
Gyenge Lajos
1970-ben született, 10 évesen már Nesztor Iván tanította, egészen 1988-ig. Ezután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán tanulta tovább a „mesterséget”. Már 15 éves kora óta aktívan zenél, mindenféle műfajban kipróbálta magát a bluestól a popon át egészen a jazzig. Számos színházi produkcióban és musicalben is részt vett.








